A szocializmus elnevezés az 1830-as években alakult ki, s mint szellemi áramlat és társadalmi-politikai [mozgalom]?, nem kevésbé tarka képet mutat, mint a konzervativizmus és a liberalizmus. Ez abból fakad, hogy a [modern kapitalizmus]? nagyon különböző fejlettségű társadalmakban tört utat, és eltérő társadalmi következményei is voltak. A különböző irányzatokba mégis volt közös elem: a munkásosztály kiszolgáltatottsága elleni lázadás az emberi méltóság nevében. E közben nem csak a [polgári társadalom]? meghirdetett eszményeit kérték számon az új valóságtól, hanem önálló politikai víziókat is megfogalmaztak arról, hogy a társadalom milyen szervezete lenne képes meghaladni a kapitalizmus ellentmondásait.
A szocialisták hívei voltak az [ipari civilizáció]?nak, de nem fogadták el a kapitalista társadalom liberális apológiáját. Bírálták a bérmunkásság elnyomását, és kirekeszését a polgári társadalomból és államból. A konzervatívokhoz hasonlóan a szocialisták is kezdettől fogva leghatározottabban hangsúlyozták a közösségi értékeket, a szolidaritást. Szinte utópisztikus lelkesedéssel hittek a technika és a társadalmi haladás egymást támogató erejében. A polgári [individualizmus]?sal és a [haszonelvűség]?gel szemben azonban nem a konzervatívok által idealizált rendi közösségeket sírták vissza, hanem inkább előretekintettek a jövő fele. Céljuk az volt, hogy mindenki számára beváltsák a felvilágosodás ígéreteit, egy olyan osztály nélküli társadalomban, amely valóban képes a szabadság, egyenlőség és testvériség eszméinek megvalósítására.
A szocialisták mindenekelőtt teljes társadalmi egyenlőséget és igazságot követeltek. Nem elég a puszta [jogegyenlőség]?, sem az úgynevezett [esélyegyenlőség]? sem.
Az [egalitarizmus]? kisebb nagyobb mértékben a szocializmus minden válfajának sajátja, az igazságosság fogalmát pedig rendszerint a kizsákmányolás hiányával és a megvalósított egyenlőséggel azonosították. A szabadság nem pusztán a külső kényszertől való mentesség, hanem valamihez való pozitív szabadságot jelentett. Bírálták a termelési eszközök magántulajdonát, mint az egyenlőség és a szabadság legfőbb korlátját, ők úgy gondolták, hogy minden nyomorúság fő oka a [magántulajdon]?. [Marx]? a tőkés termelési mód fő ellentmondását abban látta, hogy miközben a munkamegosztás fejlődésével a termelés mindinkább társadalmasodik, a megtermelt értékek kisajátítása magánjellegű marad. A piac anarchiájával szemben, amely visszatérő [gazdasági válság]?hoz vezet. A szocialisták az átfogó gazdasági tervezés hívei. Szerintük bár a szabad verseny lehet, hogy növeli a hatékonyságot, de romboló hatású és pazarlóan bánik az erőforrásokkal. Ezért a termelés összehangolásában szerepet kell játszania a politikának, az állam gazdasági és szabályzó aktivitásának. A kíméletlen konkurenciával és [individualizmus]?sal szemben, amely atomizálja a társadalmat, szolidáris, kölcsönös segítségen alapuló közösségre van szükség.
A társadalmi egyenlőség, a kizsákmányolás és magántulajdon kritikája először az [utópista szocialisták]? tervezeteiben öltöttek testet, akik a jövő társadalmát többnyire a közösségileg szervezett termelés valamilyen formájában látták. A magántulajdonosi viszonyok forradalmi felszámolását csak a szocializmus radikális irányzatai tűzték ki célul.
A szocialisták nem tudták elfogadni a liberalizmus azon elvét, hogy az állam a [közjog]? szférája, a gazdaság pedig a [magánjog]?é, és a kettő között semmilyen átjárás nem lehetséges. Ragaszkodtak ahhoz, hogy a társadalmi munkamegosztásban megtermelt gazdagság elosztása éppúgy, mint a termelési feltételek és a termékek elosztása, közügy, amely mindenkire tartozik, és ezért a [politika]? szabályozhatja a gazdaságot.
A szocialista tömb kialakulása és felbomlása:
A szovjet befolyás alá került országokban szovjetbarát kormányok alakultak, melyek a belügyi tárca megszerzésével egyre erősebben hatalomra jutottak és a választásokat is egyre nagyobb mértékben nyerték meg, mígnem végül 1947 szeptemberében megalakult a Kominform, és átvette az irányítást. Mindent államosítottak, tervgazdálkodás alakult ki, és egyre nőtt Sztálin személyi kultusza. Jugoszláviában a dolgok más irányt vettek. [Tito]? vezetése alatt megpróbáltak függetlenedni Moszkvától. Az ország [föderáció]?vá alakult és megszületett az „önigazgató szocializmus” modellje. 1953-ban Sztálin halála után valamelyest javul a helyzet, a GULAG-okat felszámolják, [Hruscsov]? veszi át a főtitkári helyet. 1968 elején az új szlovák főtitkár, [Alexandr Dubcek]? indította el „emberarcú szocializmus” programját, [reform]?okat készített elő a gazdaság [decentralizálás]?ára, a külföldi utazások szabaddá tételére, a csehek és a szlovákok egyenjogúságának kialakítására. A varsói katonai tömb leveri a reformokat akaró cseheket.
A 80-as évek sztrájkjainak köszönhetően átmenetileg meghátrált a hatalom, majd 1981-ben katonai diktatúrát vezettek be.
A szovjet tömb felbomlása 1988 tavaszától kezdődött és minden országban másképp zajlott.1993-ban Csehszlovákia [Csehország]?ra és Szlovákiára vált szét, [Lengyelország]?ban parlamenti választásokat írtak ki, viszont [Romániában]? csak forradalommal sikerült megbuktatni a [kommunista]? rendszert. 1991-ben a Jugoszláv tagköztársaságok között is megbomlott az összhang, Horvátország és [Bosznia-Hercegovina]? ki akart válni, melynek folytán véres lázadások törtek ki, melyet a NATO közbelépésével tudtak csak megfékezni.
A Szovjetunióban is változások álltak be [Gorbacsov]? 1985-ös hatalomra kerülésével, 1989-ben már választásokat írtak ki, melyet [Borisz Jelcin]? nyert. A Gorbacsov elleni [puccs]?kísérletet után,- aki többé nem tudta megerősíteni hatalmát - az [SZKP]?-t feloszlatták, független államok jönnek létre.